Ismét ügyesek voltak!!!!!

Tíz gyerek tagunk vett részt a vasárnapi versenyen, mely napos ám kissé szeles id?ben a szokásoknak megfelel?en, sikerrel zajlott. Az eredmények kissé alul maradtak a tavalyiaknál, de err?l nem a résztvev?k tehettek, hiszen ?k a verseny minden percét kihasználva küzdöttek a jó eredményekért. Els? helyezett Hornyák Máté lett aki élete els? versenyén a 6300 g-os fogásával érdemelte ki ezt a helyet. Második Tóth Gerg? 4650 g-os fogással, míg harmadik Madura János Lóránt lett 3900 g-os eredménnyel. A legtöbb halat is Hornyák Máté fogta, bár ott a darabszámot tekintve holtverseny alakult ki közte és Szabó Kelli között, de itt a nagyobb összsúly lett a dönt?. (Mindketten 79 db halat fogtak!) A legnagyobb halért járó díj viszont vitathatatlan módon Molnár Kitti tulajdonába került egy 640 g-os kárászért. Végül is mindenkinek jutott kisebb nagyobb ajándék a díjkiosztó végén! Zárásként szintén  mindenkinek jutott abból a tortából, mely egy aranyhalat formázott meg és köszönet érte Molnár Károly családjának akik ezzel is hozzájárultak a verseny hangulatához. Külön köszönet még Madura Lászlónak is aki ismét hozzájárult a verseny sikeréhez! A gyerekeknek pedig gratulálunk az elért eredményekhez és a kitartásért mellyel végig harcolták ezt a négy és fél órát!

This entry was posted in Nincs kategorizálva. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?