jan 07

2018 január 03

Az év első pontyai melyek visszakerültek a tóba, vendéghorgászaink Liptai Richárd és barátja személyéhez fűződik. Elmondásuk szerint 10 db pontyot fogtak azon a napon, melyek közül a képen látható halak voltak a legnagyobbak, 5,20 és 6,35 kg-osak. És olyan híreket is kaptam erről a horgászatról, hogy a felkínált csonti csokrot valami komolyabb méretű harcsa is felvette, de végül is a hal került ki győztesen ebből a csatából. Ettől függetlenül gratulálunk a szép eredményhez és köszi a képet!

Posted in Nincs kategorizálva | Leave a comment
jan 03

TAGJAINKNAK!!!!!

Azoknak akik tavunkra éves területi jeggyel rendelkeznek, a  horgászati lehetőség az állami jegy érvényességi idejével megegyező napig, tehát 2018. január 31-ig biztosított!

Az új állami jegyek és nyomtatványok január második felében lesznek elérhetőek, megérkezésük estén tagjainkat itt a honlapon tájékoztatjuk!

Posted in Nincs kategorizálva | Leave a comment
dec 12

2018. évi halárak….

Az itt látható táblázat a valóság mely magában hordozza a jövő évi engedélyek napijegyek árának átgondolását, illetve az elvihető halak mennyiségének korlátozását is. Nem is olyan korai erről beszélni, hiszen nyakunkon az új év és bizony ezzel a változások ideje is. Konkrét számok még nincsenek, de már hangzottak el javaslatok! Ezért tettük közszemlére a fenti táblázatot, hogy legyen idő átgondolni a lehetőségeket és okos gondolatok segítségével jó döntéseket hozni. Gondolunk itt a tagok által elvihető halmennyiség korlátozására, (vagy) az engedély árak emelésére, valamint a napijegyek árának emelésére, (vagy) a jeggyel elvihető halmennyiségek csökkentésére. Tudjuk igazán ezeknek a dolgoknak senki nem örül, de a fent látható árak alapján muszáj ezeket a dolgokat átgondolni, átszámolni! Tehát várjuk a hozzászólásokat, akár itt a honlapon, akár személyesen a tóparton!

(Sajnos sokan írnak nekünk név nélkül, ezért jelezzük, hogy ezek a legtöbbször rossz indulatú bejegyzések nem fognak kikerülni az oldalra!)

Posted in Nincs kategorizálva | 9 hozzászólás
dec 10

Kicsit ijesztő a kép!

De nem hiszem, hogy meg kéne ijedni, hiszen az előrejelzések szerint keddre már +14 fokot jelez környékünkre az Időkép! Ma reggelre valóban lett egy kis jegesedés, de reggel 8-kor már 5-6 horgász próbált szerencsét. Bakos Sanyi barátunk meg is mutatta, hogy a profik hogy csinálják!  Ha szükségesnek látjuk akkor hétfőn reggel összetörjük a még megmaradó vékony jeget és biztos vagyok benne hogy még lesz aki pontyot is fog a héten. Csak emlékeztetőül: tavaly  ilyenkor már rá tudtunk menni a jégre!

Posted in Nincs kategorizálva | Leave a comment
nov 28

Készüljünk lassan a karácsonyra!

A 2017. évi utolsó pontytelepítésére kerül sor november 30-án csütörtökön. 500 kg hal érkezésére számítunk, melyben remélhetőleg benne lesz sok horgászunknak és családjának a karácsonyi halászléhez való. Az időközben érkezett több tíz mázsa keszegből kifogott példányok pedig az alaplé főzéséhez lesznek elengedhetetlenek!

Posted in Nincs kategorizálva | Leave a comment